A régi magyar színházi világ
Öröksége és Jövője

A gyökereink fontosak. Tudni, ismerni, hogy honnan jöttünk. Mert ez – akár láthatatlan módon, de – meghatározója lehet annak, hogy hová tartunk, és hogy mi módon tesszük azt.
Másrészt fontosnak tartom, hogy megmaradjon azon képességünk, hogy rá tudjunk csodálkozni a régmúlt korok életeire, eseményeire – s nyitottan befogadni azokat. Mert azok is mi magunk vagyunk.
S bár a díszletek és a korok szereplői változtak, az emberi érzelmek mind a mai napig ugyanazok. A boldogság érzése, a gyászé, vagy a csalódottságé... pont úgy születtek az egykor éltekben, a színházat teremtőkben is, mind a ma emberében.

Nagy és fontos örökség, amit elődeink ránk hagytak. A mi feladatunk az, hogy fenntartsuk ennek emlékeit, gondozzuk, ápoljuk, gyarapítsuk – s tanuljunk belőle és általa.
Mert, ahogyan színészóriásunk, Latinovits Zoltán csodálatosan megfogalmazta a vers létével, és a versmondással kapcsolatban:
"Kell egy kapocs múlt és jelen között... hogy legyen jövő."
Kapocs pedig van – sok.
Ezeket keresem, s próbálom a kedves Olvasók elé tárni.
/Idézet forrása:
Latinovits Zoltán:
"Emlékszem a röpülés boldogságára" LP
"Verset mondani" - "Az energia nem vész el..." – Részlet
℗ 1976 HUNGAROTON RECORDS LTD.
Megjelenés dátuma: 1976. január 24.
A fotók forrásai:
– Fejléckép: a Magyar Rádió 1-es stúdiója, Lev Tolsztoj Élő holttest című művének rádiójáték-változata felvételekor;
Ruttkai Éva és Tímár József színművészek
Fotó forrása:
Fortepan /Szalay Zoltán
Helyszín: Budapest VIII. kerület
A kép készítésének időpontja: 1959
Képszám: 138048
– Felső, első kép: a Pesti Nemzeti Színház
A kép Martens aquatintája, Kuwasseg rajza
Takitól kaptam sok évvel ezelőtt, de itt is megtalálható:
Erkel Ferenc segédanyag
– Második, alsó kép: Szent István (Lipót) körút, a Vígszínház épülete.
A fotó forrása:
Fortepan
/ Budapest Főváros Levéltára
Levéltári jelzet:
HU.BFL.XV.19.d.1.08.108
A fotó készítésének ideje: 1896 körül / 1900
Képszám: 82633
Fotó-adományozó: Budapest
Főváros Levéltára / Klösz György fényképei/
